Sajtó
SAJTÓKÖZLEMÉNY: Gyermekmegőrző nyílt az Uzsoki Utcai Kórházban

 

2016. február 29-én délelőtt 11 órakor, dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház Főigazgatója, ünnepélyes megnyitóval átadta a gyermekek számára létrehozott Gyermekmegőrzőt. A Főigazgatónő a megnyitón elmondta “Tudjuk, hogy milyen nagy gondot okoz a szülőknek, hogy biztonságban tudják a gyerekeiket, amíg ők vizsgálatra vagy látogatóba érkeznek. Pár százezer forintot fordítottunk a Gyermekmegőrzőre, a bútorokat és a játékokat pedig támogatóktól, illetve az itt dolgozóktól adományként kaptuk.”

A Gyermekmegőrző gondozónője, Vizi Dominika elmondta, hogy a kórház minden hétköznap 7:30-15.30-ig várja a látogatók és dolgozók gyermekeit egyaránt, 3-10 éves korig. A gyermekmegőrzőben kreatív kézügyesség-fejlesztő játékokkal, színezőkkel, társasjátékokkal, illetve igény szerint meseolvasással segítik a minőségi időtöltést, amíg a szülők a kórházban fekvő rokonaikat látogatják, vagy épp vizsgálatokra várnak.

A gyermekkuckó felszereltségének összeállításában sokan, többek közt az IKEA is részt vállalt, amelyet a kórház hálásan köszön. Az ünnepségen részt vett a kórház vezetősége, továbbá Karácsony Gergely Zugló polgármestere és Szabó Rebeka egészségügyért felelős alpolgármester. Az állófogadást követően a gyermekek birtokba vehették a kuckót.

Az Uzsoki Utcai Kórház korábbi célkitűzései között szerepelt, hogy családbarát kórház legyen. A Család-, Ifjúság és Népességpolitikai intézet pályázatán 2015-ben elnyerte a családbarát munkahelynek járó támogatást, amelynek segítségével számtalan olyan lehetőséget biztosított a családos munkatársak számára, melyek fővárosi viszonylatban is egyedülállóak. 2013-ban, a Zugló Önkormányzata és a kórház vezetőségének segítségével indult egy úttörőnek mondható kezdeményezés, melynek eredményeként nyári napközis tábor biztosította a kórházi dolgozók gyermekei számára egy- illetve kéthetes a szünidei kikapcsolódást, ezzel is megkönnyítve a dolgozók életét.

Az Uzsoki Utcai Kórház új gyermekmegőrzőjéről, illetve az ünnepélyes megnyitóról készült képekkel köszönjük a mai mosolygós délelőttöt minden résztvevőnek, illetve várjuk szeretettel az érdeklődőket.

 

 

 

 

 

Sajtóközlemény: KEOP pályázat

>> SAJTÓKÖZLEMÉNY: KEOP PÁLYÁZAT - LETÖLTÉS <<