Ortopéd – Traumatológiai Osztály Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke
- A Haynal Imre Orvostovábbképző Egyetem posztgraduális ortopéd kurzusainak meghívott előadója, Budapest – 1994-től
- A Magyar Artroszkópos Társaság instrukciós kurzusainak és workshopjainak instruktora – 1996-tól
- A Semmelweis Orvostudományi Egyetem medikusainak elméleti és gyakorlati oktatása, Budapest – 1986-tól
- Instrukor az American Academy of Orthopaedic Surgeons éves kongresszusain– 1998-ban, 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben
- Instruktor az International Society of Arthroscopy, Knee Surgery and Orthopaedic Sports Medicine kétéves kongresszusain– 1997-ben, 1999-ben, 2005-ben, 2007-ben
- Instruktor az EFORT kétéves kongresszusain – 1997-ben, 1999-ben, 2003-ban, 2007-ben
- A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ph.D. képzésének instruktora és moderátora (Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika és a Budapesti Műszaki Egyetem “A támasztó és mozgató szervrendszer működésének fiziológiája és patológiája” Doktori Program (programvezető: Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár) „Szöveti és kinetikai változások mozgásszervi betegségekben és fejlődési rendellenességekben” (alprogramvezető: Prof. Dr. Vízkelety Tibor) alprogramjának témavezetője 2001 óta
- A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Karának Anatómiai Intézete által medikusoknak, molekuláris biológus hallgatóknak, valamint Ph.D. hallgatóknak meghirdetett kurzus meghívott előadója ("Az extracelluláris mátrix sejtbiológiája és a sejtadhézió molekuláris alapjai, orvosi jelentõsége”c. kurzuson (koordinátor: Dr. Módis László, 2001 óta meghirdetve, az elõadás címe: „Izületi porcrekonstrukciós módszerek”).
- A Budapesti Állatorvostudományi Egyetem Ph.D. képzésének előadója és témavezetője – 1999-től
- Ortopéd szakvizsgáztató – 2004 óta
- Tantermi előadások a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Orvostudományi Egyetem traumatológia oktatási programjában 2003 óta
- Tanszékvezető a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszékén 2010 óta
Meghívott előadó nemzetközi tudományos találkozókon:
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the clinical practice
World Congress of SICOT
1996. augusztus 18-23., Amszterdam, Hollandiaelőadás - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty
Scientific session of the Princess Elizabeth Hospital of Exeter
1996. november 26., Exeter, Anglia - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty as a new option in the cartilage resurfacement
Cartilage Transplant Study Group Meeting during the 64th Annual Meeting of the American Academy of Orthopaedic Surgeons
1997. február 16., San Francisco, Kalifornia - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty – experimental background and clinical practice. AAOS Specialty Day during the 64th Annual Meeting of the American Academy of Orthopaedic Surgeons
February 16th , 1997., San Francisco, California - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral defects Unfallabteilung, NÖ. Landeskrankenhaus
1997. március 6-8., St. Pölten, Ausztria - előadás és bemutató műtét
- Mosaicplasty as a new alternative in the cartilage repair
„Recent Advances in Management of Chondral & Osteochondral Defects at the Knee” - Wellington Knee Meeting
1997. március 20-21., London, Anglia - előadás
- Mosaicplasty chondral resurfacing technique
Cartilage Symposium organized by the Spanish Orthopaedic Society
1997. március 11., Madrid, Spanyolország - előadás
- MosaicPlasty greffe ostéochondrale
International Cartilage Symposium organized by the Clinique Chirurgicale de Champigny
1997. április 26., Párizs, Franciaország - előadás és bemutató műtét
- Cartilage resurfacement in early osteoarthritis
ISAKOS Congress - „The Unstable Osteo-Arthritic Knee” Instructional Course
1997. május 17., Buenos Aires, Argentína - előadás
- ACL surgery in osteoarthritis
ISAKOS Congress - „The Unstable Osteo-Arthritic Knee” Instructional Course
1997. május 17., Buenos Aires, Argentína - előadás
- Cartilage homologus transplantation: Mosaicplasty
13th International Congress of the Italian Arthroscopy Society
1997. július 8-9., Monza, Olaszország - előadás
- Mosaicplasty chondral resurfacing technique
Traumatology Faculty of the Slovakien University of Medicine
1997. június 11., Pozsony, Szlovákia - előadás és bemutató műtét
- Erfahrungen mit der Mosaikplastik bei Knorpelschäden
Congress of the North German Orthopaedic Society
1997. június 14., Bréma, Németország - előadás
- Mosaicplasty chondral resurfacing technique
Scientific Session organized by the Gaetano Pini Institut
1997. május 29-31., Milánó, Olaszország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral defects
Symposium organized by the Orthopädisches Spital Wien-Speising
1997. szeptember 2., Bécs, Ausztria - előadás és bemutató műtét
- Mosaicplasty for chondral resurfacing
Combined Congress of the German and Austrian Orthopaedic Societies - „Gonarthrose” Instructional Course
1997. szeptember 19., Bécs, Ausztria - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the clinical practice
14th Kongress der Deutschsprachigen Arbeitsgemeinschaft für Arthroskopie
1997. október 3-4., Berlin, Németország - előadás és workshop
- Experimental basis of the autologous osteochondral peg transfer
Cartilage Repair - 2nd Fribourg International Symposium
1997. október 29-31., Fribourg, Svájc - előadás
- Clinical experiences with the autologous osteochondral mosaicplasty
Cartilage Repair - 2nd Fribourg International Symposium
1997. október 29-31., Fribourg, Svájc - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty: technique and result
Cartilage Repair - 2nd Fribourg International Symposium
1997. október 29-31., Fribourg, Svájc - előadás és workshop
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the clinical practice
ACC - International Cartilage Symposium
1997. november 12., Königswinter, Németország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty: clinical background and technique
„Il menisco: ieri, oggi, domani” International Cartilage Symposium
1997. november 28-29., Milano-Vimercate, Olaszország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty: results
„Il menisco: ieri, oggi, domani” International Cartilage Symposium
1997. november 28-29., Milano-Vimercate, Olaszország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral defects
2nd Congress of the Russian Arthroscopy Society
1997. december 3., Moszkva, Oroszország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of OCD of the knee
Congress of the French Arthroscopy Society
1997. december 4-5., Grenoble, Franciaország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral defects
„Arthrose Update” - International Cartilage Symposium
1997. december 6-7., Villingen-Schwenningen, Németország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty: clinical background, technique and results
„Arthroscopy Update 1997” - International Instructional Course and Workshop
1997. december 9-10., Utrecht, Hollandia - előadás és kadáver-demonstráció
- Mosaicplasty in the cartilage repair
Postgraduate educational course organized by the University of Gent
1998. január 26-27., Gent, Belgium - előadás
- Mosaicoplastia cartilaginosa
„IV Jornadas de Cirurgia de la Artrosis” International Cartilage Symposium
1998. február 6-7., Barcelona, Spanyolország - előadás
- Mosaicplasty chondral resurfacement
1998. február 9., Bad Berka, Németország - előadás és bemutató műtét
- Autogenous osteochondral mosaicplasty as a new alternative in the chondral resurfacement: animal trials and histological investigations
„Kreuzbandplastik & osteochondral Knorpeltransplantation” Kölner Arthroskopie-Kurs
1998. február 14-15., Cologne, Németország - előadás
- Autogenous osteochondral mosaicplasty as a new alternative in the chondral resurfacement: clinical practice and results
„Kreuzbandplastik & osteochondral Knorpeltransplantation” Kölner Arthroskopie-Kurs
1998. február 14-15., Cologne, Németország - előadás és kadáver-demonstráció
- Mosaicplasty in the treatment of cartilage defects
65th Annual Meeting of the AAOS
1998. március 19-23., New Orleans, LA - előadás és workshop
- Use of a new fat pad sparing minimally invasive incision and fiberoptic retractor (Jakoscope) in the treatment of cruciate ligament and chondral injuries
Eurosurgery ’98, 1998. június 17-20., Budapest, Magyarország - előadás
- Treatment of articular cartilage defects; Mosaicplasty
17th Annual Cherry Blossom Seminar
1998. április 16-18., Washington, DC - előadás
- The arthroscopic mosaicplasty
II. Internationaler Kniekurs, München, Németország
1998. április 17-18. - előadás
- Plastica a mosaico: indicazione e risultati di nuove techniche
Il trattamento dei difetti della cartilagine articolare
1998. április 17-18., Florence, Olaszország - előadás
- Plastica a mosaico: videodemoinstrazioni di technical
Il trattamento dei difetti della cartilagine articolare
1998. április 17-18., Florence, Olaszország - előadás és bemutató műtét
- Cartilage repair by autograft
8th Congress ESSKA, Nizza, Franciaország
1998. április 29 - május 2. - előadás
- Clinical experience with the autologous osteochondral mosaicplasty
8th Congress ESSKA, Nizza, Franciaország
1998. április 29 - május 2. - előadás és workshop
- Mosaicplasty: multicentric comparative study
8th Congress ESSKA, Nizza, Franciaország
1998. április 29 - május 2. - előadás
- Autologe osteochondrale Mosaikplastik in der Behandlung von chondralen und osteochondralen Defekten des Kniegelenks
Innovationen in der Chirurgie gestern und heute
1998. május 16., Berlin, Németország - előadás
- Osteocondritis de astragalo. Mosaicoplastia artroscopica
XX Congreso Nacional de la Asociacion Espanola de Medicina y Cirugia del Pie
előadás
1998. június 11-13., Sitges, Spanyolország
- Cartilage and chondrocyte transplantation
New Horizons in Joint Diseases
1998. augusztus 21-22., Sydney, Ausztrália – előadás
- Mosaiktechnik der Knorpeltransplantation
2. Thüringer Arthroskopie-Symposium
1998. szeptember 12., Gera, Németország - előadás és élő műtét
- Experimental background and clinical results of the mosaicplasty
6emes Journées de l’Institut Européen des Biomateriaux et de Microchirurgie
1998. szeptember 23-24., Nancy, Franciaország - előadás
- Lesions cartilagineuses
6emes Journées de l’Institut Européen des Biomateriaux et de Microchirurgie
1998. szeptember 23-24., Nancy, Franciaország - előadás
- Knorpeltransfer mit dem Mosaicplasty-System
1998. október 2-3., Bécs, Ausztria - előadás és workshop
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral and osteochondral defects of the weight bearing surfaces of the knee
18th Asean Orthopaedic Association Scientific Meeting and 21st Singapore Orthopaedic Association Scientific Meeting
1998. október 14-17., Szingapúr - előadás
- Mosaicplasty
18th Asean Orthopaedic Association Scientific Meeting and 21st Singapore Orthopaedic Association Scientific Meeting
1998. október 14-17., Szingapúr - előadás és workshop
- Die Mosaikplastik: Methode, Technik, Ergebnisse
Internationales Sportmedizinisches Symposium 1998 Insel Reichenau
1998. október 9-11., Insel Reichenau, Németország - előadás és workshop
- Current concept of cartilage repair
Pan Arab Orthopaedic Association Conference
1998. október 19-22., Amman, Jordánia - előadás
- Autografts and animal models
2nd Symposium of the International Cartilage Repair Society
1998. november 16-18., Boston, MA - előadás
- Mosaicplasty technique
2nd Symposium of the International Cartilage Repair Society
1998. november 16-18., Boston, MA - bemutató műtét
- Medium term results of the clinical practice of the autologous osteochondral mosaicplasty
2nd Symposium of the International Cartilage Repair Society
1998. november 16-18., Boston, MA - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty
2nd Symposium of the International Cartilage Repair Society
1998. november 16-18., Boston, MA - előadás és workshop
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral and osteochondral defects of the weight bearing surfaces of the knee
17 Congresso della Societa Italiana di Chirurgia del Ginocchio
1998. november 26-28., Bari, Olaszország - előadás
- Knorpeltransfer mit dem Mosaicplasty-System
XVII. Nürnberger Arthroskopiekurs
1998. november 26-27., Nürnberg, Németország - előadás
- Technique of mosaicplasty
XVII. Nürnberger Arthroskopiekurs
1998. november 26-27., Nürnberg, Németország - előadás és kadáver-demonstráció
- Current concept of cartilage repair
Mosaicplasty symposium in the postgraduate course of the Sao Paulo University
1998. december 3., Sao Paulo, Brazília - előadás
- Experimental background of the mosaicplasty
Mosaicplasty symposium in the postgraduate course of the Sao Paulo University
1998. december 3., Sao Paulo, Brazília - előadás
- The technique of the mosaicplasty
Mosaicplasty symposium
1998. december 3., Sao Paulo, Brazília - bemutató műtét
- Clinical experiences with the mosaicplasty
Mosaicplasty symposium
1998. december 3., Sao Paulo, Brazília - előadás
- New developments in the mosaicplasty
Mosaicplasty symposium
1998. december 3., Sao Paulo, Brazília - előadás
- Technique and results of the mosaicplasty
6th GCC Orthopaedic Association Conference
1998. december 5-8., Doha, Qatar - előadás
- Mosaicplasty
6th GCC Orthopaedic Association Conference
1998. december 5-8., Doha, Qatar - előadás és kadáver-demonstráció
- Current concept of cartilage repair
Annual Congress of the Norwegian Arthroscopy Society
1999. január 29-31., Beitostolen, Norvégia - előadás és workshop
- The technique of mosaicplasty
Cartilage and ACL symposium
1999. március 19-20., Kiel, Németország - kadáver-demonstráció
- Clinical experiences of the mosaicplasty Cartilage and ACL symposium
1999. március 19-20., Kiel, Németország - előadás
- Mosaicplasty in the treatment of cartilage defects
Annual congress of the Sportsmedicine Society of Israel
1999. március 24-25., Jeruzsálem, Izrael - előadás
- Experimental background of osteochondral autograft transplantation
Cartilage and ACL symposium
1999. március 25-27., Heidelberg, Németország - előadás
- Technique of the mosaicplasty
Cartilage and ACL symposium
1999. március 25-27., Heidelberg, Németország - kadáver-demonstráció
- Medium time results of the mosaicplasty
Cartilage and ACL symposium
1999. március 25-27., Heidelberg, Németország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty
Cartilage symposium
1999. április 2., Bangkok, Thaiföld - előadás és bemutató műtét
- Clinical results of mosaicplasty
Cartilage symposium
1999. április, Bangkok, Thaiföld - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty
Cartilage symposium
1999. április 6., Kyoto, Japán - előadás és workshop
- Experimental background of osteochondral transfer
Postgraduate course in the Yokohama Medical School
1999. április 8-11., Yokohama, Japán - előadás
- Clinical experiences with the mosaicplasty
Congress of the Japanese Orthopaedic Society
1999. április 8-11., Yokohama, Japán - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of cartilage defects of the knee
Congress of the Japanese Orthopaedic Society
1999. április 8-11., Yokohama, Japán - előadás
- Osteochondral autograft transplantation in the cartilage repair
17th Congress of Spanish Arthroscopy Society előadás
1999. május 6-8., Las Palmas, Spanyolország – előadás
- Revision surgery of ACL deficient knees17th Congress of Spanish Arthroscopy Society
1999. május 6-8., Las Palmas, Spanyolország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty – experimental background
10th annual course and workshop of Orthopaedic Specialty Hospital in Salt Lake City előadás
1999. május 20-22., Salt Lake City, UT
- Autologous osteochondral mosaicplasty – technique and results
10th annual course and workshop of Orthopaedic Specialty Hospital in Salt Lake City
1999. május 20-22., Salt Lake City, UT - előadás és workshop
- Cartilage repair of focal chondral defects on the weight bearing surfaces
2nd Congress of the ISAKOS
1999. május 29- június 2., Washington, DC - előadás
- Current concept of autologous osteochondral grafting – 2nd Congress of the ISAKOS
1999. május 29- június 2., Washington, DC - instrukciós kurzus - előadás
- Biology of cartilage repair – 4th Congress of the Europen federation of National Associations of Orthopaedics and Traumatology
1999. június 3-8. Brüsszel, Belgium - instrukciós kurzus - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty – Controversies in Knee Surgery, international cartilage symposium
1999. június 9-10., London, Anglia - előadás
- Osteochondral autograft transfer in the cartilage repair – 48th Congress of the North German Orthopaedic Society
1999. június 17-19., Münster, Németország - előadás
- Die Behandlung von Knorpeldefekten am Kniegelenk
14. Deutsch - Österreichisch – Schweizerischer Kongress für Sportorthopädie und Sporttraumatologie
1999. június 25-27. - előadás
- Current concept of cartilage repair – International Congress of the Puerto Rico Orthopaedic Society
1999. szeptember 4-6., San Juan, Puerto Rico - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty– International Congress of the Puerto Rico Orthopaedic Society
1999. szeptember 4-6., San Juan, Puerto Rico - előadás
- Mosaicplasty – From Basic Research to Operative Technique and Results
Treatment of chondral injuries, International cartilage symposium
1999. szeptember 9-10., Jyvaskula, Finnország - előadás
- Mosaicplasty – Treatment of chondral injuries, International cartilage symposium
1999. szeptember 9-10., Jyvaskula, Finnország - bemutató műtét
- Autogenous osteochondral grafts – European Osteoarthritis Week
1999. szeptember 21-25., Ulm, Németország - előadás
Die Behandlung der Knorpelschäden – Annual Congress of the Österreichische Gesellschaft für Unfallchirurgie
1999. október 1-3., Salzburg, Ausztria - előadás
- Biology of cartilage repiar – Cartilage repair update
International Cartilage Symposium
1999. október 8., Gothenburg, Svédország - előadás
- Technique and clinical results of mosaicplasty - Cartilage repair update, International Cartilage Symposium
1999. október 8., Gothenburg, Svédország - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty - Cartilage repair update, International Cartilage Symposium
1999. október 8., Gothenburg, Svédország - bemutató műtét
- Autologous osteochondral mosaicplasty on the talus – Oscar Miller Institute
1999. október 28., Charlotte, Észak-Karolina - bemutató műtét
- Autologous osteochondral mosaicplasty: basic science and clinical results – Chondral Lesions: New Concepts in the Treatment
19th Annual Oscar Miller Day
1999. október 29., Charlotte, Észak-Karolina - előadás
- Articular lesions of the ankle - Chondral Lesions: New Concepts in the Treatment
19th Annual Oscar Miller Day
29th October, 1999, Charlotte, Észak-Karolina - előadás
Autológ oszteokondrális mozaikplasztika: alapkutatások és klinikai eredmények – a Debreceni Orvostudományi Egyetem tudományos szekciója
1999. november 3., Debrecen, Magyarország - előadás
- Autologous osteochondral transfer – instructional course of the 84th Annual Congress of the Italian Orthopaedic and Trauma Society
1999. november 7., Róma, Olaszország - előadás
- Die Behandlung von Knorpelschäden des Kniegelenkes mit der Mosaikplastik
Instructional Corse of the 63th Annual Congress of the German Trauma Society
1999. november 17-20., Berlin, Németország - előadás
- Experimental repair mechanism after mosaicplasty
20th Annual Congress of the French Arthroscopy Society
1999. december 9-12., Párizs, Franciaország - előadás
- Principles of the mosaicplasty
20th Annual Congress of the French Arthroscopy Society
1999. december 9-12., Párizs, Franciaország - előadás
- What really counts when I examine my patients? – “Standard Evaluation of Cartilage Repair Techniques”
Workshop of the International Cartilage Repair Society
2000. Január 27-29., Murten, Svájc - előadás
- Which prospective multicenter studies on treatment modes have been or are on the way internationally? - “Standard Evaluation of Cartilage Repair Techniques”
Workshop of the International Cartilage Repair Society
2000. Január 27-29., Murten, Svájc - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral and osteochondral defects of the weight bearing surfaces
Postgraduális továbbképző kurzus
2000. Február 24., Kantonspital St. Gallen, Svájc - előadás
- Osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral and osteochondral defects
Instrukciós kurzus – 67th Annual Congress of the American Academy of Orthopaedic Surgeons
2000. Március 15-19, Orlando, Florida - előadás
- New applications of the mosaicplasty technique
67th Annual Congress of the American Academy of Orthopaedic Surgeons
2000. Március 15-19, Orlando, Florida - előadás
- How I treat OCD of the knee?
3rd Symposium of the International Cartilage Repair Society
2000. Április 27-29, Göteborg, Svédország - előadás
- Treatment options for extended chondral and osteochondral defects.
3rd Symposium of the International Cartilage Repair Society
2000. Április 27-29, Göteborg, Svédország - előadás
- Osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral and osteochondral defects.
International Cartilage Symposium
2000. Május 27. Manhagen-Hamburg, Németország - előadás
- Osteochondral mosaicplasty in the treatment of focal chondral and osteochondral defects.
International Cartilage Symposium
2000. Május 27. Manhagen-Hamburg, Németország - bemutató műtét
- Mosaicplasty.
Vail Cartilage Symposium
2000 Augusztus 18-19., Vail, Colorado - előadás
- Mosaicplasty.
Vail Cartilage Symposium
2000 Augusztus 18-19., Vail, Colorado - kadaver demonstráció
- Therapeutical Algorythms in Cartilage Repair.
Summer Institute 2000, Pamukkale University
2000. Szeptember 5., Denizli, Törökország - előadás
- Current Concepts in Cartilage Repair.
Summer Institute 2000, Pamukkale University
2000. Szeptember 5., Denizli, Törökország - előadás
- Basic Science of Cartilage Repair.
Summer Institute 2000, Middle East Technical University
2000. Szeptember 8., Ankara, Törökország - előadás
- Therapeutical Algorythms in Cartilage Repair.
Summer Institute 2000, Middle East Technical University
2000. Szeptember 8., Ankara, Törökország - előadás
- Current Concepts in Cartilage Repair.
Summer Institute 2000, Middle East Technical University
2000. Szeptember 8., Ankara, Törökország - előadás
- Clinical Experience wit the Mosaicplasty.
Summer Institute 2000, Middle East Technical University
2000. Szeptember 8., Ankara, Törökország - előadás
- Autologous osteochondral grafting.
Journée d’Arthroscopie du Genou; Cliniques Universitaires St. Luc
2000 október 6. Brüsszel, Belgium - előadás és bemutató műtét
- Mosaicplasty in the ankle.
International Arthroscopic Course of the Stadskliniek St. Niklaas
2000 október 7. St. Niklaas, Belgium - előadás és bemutató műtét
- Mosaicplasty in the cartilage repair.
28th Congress of the Japanese Society of Rheumatism and Joint Surgery
2000 október 20-21. Okayama, Japán - előadás
- Osteochondral autograft transplantation.
5th Turkish Sports Traumatology Arthroscopy and Knee Surgery Congress
2000. október 24-27. Istanbul, Törökország - előadás
- Mosaicplasty.
Articular Cartilage Repair 2000. Workshop of the Association of Bone and Joint surgeons
2000. november 9-12. Tampa, Florida - előadás
- Current concept of cartilage repair – Osteochondral autograft transfer.
Hospital for Joint Diseases
New York, N.Y., 2001. február 26. - előadás
- Surgical treatment of articular cartilage defects of the knee – osteochondral autografts.
Instructional course lecture during the 68th Annual Meeting of the American Academy of Orthopaedic Surgeons, San Francisco, CA
2001. február 28-március 3. - előadás
- Articular cartilage injury in the athlete: Treatment options in 2001.
Instructional course lecture during the 68th Annual Meeting of the American Academy of Orthopaedic Surgeons, San Francisco, CA
2001. február 28-március 3. - előadás
- Mosaicoplastia.
X Curso International de Cirurgia Reconstructiva Osteoarticular – Cirurgia de Rodilla 2001
2001. április 23-25., Madrid, Spanyolország - előadás
- Inestabilidad de rodilla en pacients jóvenes.
X Curso International de Cirurgia Reconstructiva Osteoarticular – Cirurgia de Rodilla 2001
2001. április 23-25., Madrid, Spanyolország - alőadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the teatment of deep cartilage lesions.
2nd Cartilage Weekend
2001. május 5-6., Portorozs, Szlovénia - előadás
- The technique of mosaicplasty.
2nd Cartilage Weekend
2001. május 5-6., Portorozs, Szlovénia - workshop
- Mosaicoplastia – resultados a 9 anos.
20. Congresso Nacional de la SEROD
2001. május 10-12., Cordoba, Spanyolország - előadás
- Osteochondral grafting in the cartilage repair.
“Knorpelrekonstruktionen – State of the Art 2001” nemzetközi porcszimpózium
Bécs, Ausztria, 2001. június 9. - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of full thickness cartilage defects of the weight bearing surfaces.
International ACL and cartilage symposium
Salt Lake City, Utah, 2001. augusztus 23-25. - előadás
- Special applications of the mosaicplasty technique.
International ACL and cartilage symposium
Salt Lake City, Utah előadás, 2001. augusztus 23-25. - előadás
- Autologous osteochondral transfer.
1st Annual Conference of the SICOT
Párizs, Franciaország, 2001. augusztus 30. - szeptember 1. - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of full thickness cartilage defects of the weight bearing surfaces.
International cartilage symposium
Göttingen, Németország, 2001. szeptember 27. - előadás
- Current concept of cartilage repair.
International cartilage symposium
Lublin, Lengyelország, 2001. október 26-27. - előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty in the treatment of full thickness cartilage defects of the weight bearing surfaces.
Instructional course of the ESSKA for Eastern European Countries
Budapest, Magyarország, 2001. november 3-4. - előaadás
- The surgical treatment of articular defects of the knee – osteochondral autografts.
Instructional course of the 69th Annual Meeting of the American Academy of Orthopaedic Surgeons
Dallas, Texas, February 13-17, 2002 - előadás
- Articular cartilage injury in the athlete – treatment options in 2002.
Instructional course of the 69th Annual Meeting of the American Academy of Orthopaedic Surgeons
Dallas, Texas, February 13-17, 2002 - előadás
- International consensus: The management of degenerative arthritis in the middle aged.
Symposium lecture of the 69th Annual Meeting of the American Academy of Orthopaedic Surgeons
Dallas, Texas, February 13-17, 2002 - előadás
- Ten years experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
International cartilage symposium
Brussels, Belgien, February 21, 2002 - előadás
- Experimental results of mosaicplasty donor site filling.
Business meeting, Bilthoven
The Netherlands, March 22, 2002 - előadás
- Nine years experiences with talar mosaicplasties.
Annual meeting of the GOTS
Zürs, Austria, April 5-7, 2002 - előadás
- Ten years experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
International cartilage symposium
Sommerfeld, Germany, April 12-13, 2002 - előadás
- Clinical effects of mosaicplasty – advantages and disadvantages.
5th European Trauma Congress
Vienna, Austria, May 4-8, 2002 - előadás
- Complications on posterior cruciate ligament surgery.
20th Congress of the Spanish Arthroscopic Society
Salamanca, Spain, May 9-11, 2002 - előadás
- Chondral lesion of the knee – Arthroscopic mosaicplasty.
20th Congress of the Spanish Arthroscopic Society
Salamanca, Spain, May 9-11, 2002 - előadás
- Ten years experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
11th Congress of the Hungarian Osteology Society
Balatonfüred, Hungary, May 22-25, 2002 - előadás
- Surgical treatment for deep lesions of weight bearing surfaces – 10 years clinical experiences of the mosaicplasty technique.
27th FIMS World Congress of Sports Medicine
Budapest, Hungary, June 5-9, 2002 - előadás
- Mosaicplasty – technique and clinical results.
4th Symposium of the International Cartilage Repair Society
Toronto, Canada, June 15-18, 2002 - előadás
- Basic science and 10 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
International Cartilage Symposium
15th-17th August, 2002, Vail, Colorado - előadás
- Mosaicplasty – technique, pearls, pitfalls.
International Cartilage Symposium
15th-17th August, 2002, Vail, Colorado - kadaver demonstráció
- Ten years experiences with autologous osteochondral mosaicplasty.
5th WHMA Congress
29th-31th August, 2002, Debrecen, Hungary - előadás
- Ten years clinical experiences and experimental background of mosaicplasty.
International Knee Symposium of the Insall Scott Kelly Institute
13th-15th September, 2002, New York, New York - előadás
- Basic science and 10 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
International Cartilage Symposium
21st September, 2002, Hotel Rotana, Al Ain, UAE - előadás
- Ten years clinical experiences and experimental background of mosaicplasty.
Semmelweis Symposium
8-9. November, 2002, Budapest, Hungary - előadás
- Lésion osteocondral: mosaicoplastia.
Máster de Traumatología del Deporte Curso Internacional Teórico-Práctico de Patología Deportiva de la Rodilla
21-23 noviembre 2002, Barcelona, Spain - előadás
- Late results of mosaicplasty – Experimental background and 10 years clinical experiences.
6th International Conference of University and Hospital of Perugia: Orthopaedics, Biomechanics, Sports Rehabilitation
22-24 November, 2002, Assisi, Italy - előadás
- Ten years experimental and clinical results of autologous osteochondral mosaicplasty
3rd Pan African Orthopaedic Conference
12-14 December 2002, Tripoli, Libya - előadás
- ACL reconstruction in childhood
3rd Pan African Orthopaedic Conference
12-14 December 2002, Tripoli, Libya - előadás
- Current concept of cartilage repair
Postgraduate educational course in the Mafraq Hospital
16th December 2002, Mafraq, UAE - előadás
- Elülső keresztszalag revízió kompozit semitendinosus-gracilis grafttal
Postgraduate educational course in the Mafraq Hospital
16th December 2002, Mafraq, UAE - bemutató műtét
- Experimental and eleven years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
International Cartilage Symposium
31st January 2003, Münster, Germany - előadás
- Current concept of cartilage repair: experimental and eleven years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
Postgraduate educational course in the Rush Medical School
3rd February 2003, Chicago, Illinois - előadás
- Articular cartilage injury in the athlete - Treatment options in 2003: experimental and eleven years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
Instructional Course #185; 69th Annual Meeting, American Academy of Orthopaedic Surgeons
5-9 February 2003, New Orleans, Louisiana - előadás
- Cartilage repair 2003
Experimental and eleven years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
Debrecen Medical School, Debrecen, Hungary, 10th March 2003 - előadás
- Mozaikplasztika: kísérletes háttér és 11 év klinikai tapasztalatok
Posztgraduális továbbképző kurzus, Erzsébet Kórház
Budapest, Magyarország, 2003 április 2. - előadás
- Mozaikplasztika: kísérletes háttér és 11 év klinikai tapasztalatok
Posztgraduális továbbképző kurzus, Semmelweis Egyetem
Budapest, Magyarország, 2003. április 8. - előadás
- Terhelő felszíni porcdefektusok sebészi kezelése
10. Medipharma Kongresszus
Budapest, Magyarország, 2003. április 15. - előadás
- Mozaikplasztika a talus osteochondritis dissecansának kezelésében
International Ankle Course of Amsterdam Medical School
8th May 2003, Amsterdam, The Netherlands - bemutató műtét
- Surgical treatment options for osteochondritis dissecans of the talus
International Ankle Course of Amsterdam Medical School
9th May 2003, Amsterdam, The Netherlands - előadás
- Current concept of cartilage repair: experimental and eleven years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
International Congress of the Portuguese Arthroscopy Association
10th May 2003, Bratislava, Slovakia - előadás
- Early experiences with minimal invasive two-incision total hip replacement
International Postdgraduate Educational Course
14th May 2003, Budapest, Hungary - előadás
- Technique, pearls and pitfalls of minimal invasive two-incision total hip replacement
International Postdgraduate Educational Course
14th May 2003, Budapest, Hungary - sebészeti demonstráció
- Experimental and eleven years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
International Congress of the Slovakien Arthroscopy Society
24th May 2003 - előadás
- Mosaicplasty for the treatment of osteochondritis dissecans of the talus
International Congress of the Japanese Foot and Ankle Association
28th June 2003, Takasaki, Japan - előadás
- Experimental and eleven years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
2nd Annual Conference of SICOT
12th September 2003, Cairo, Egypt - előadás
- Mosaicplasty for the treatment of osteochondritis dissecans of the talus
Postgraduate Educational Course, St. Johann Spital, Salzburg
14th September 2003, Salzburg, Austria - bemutató műtét
- Early experiences with minimal invasive two-incision total hip replacement
International Postdgraduate Educational Course
20th October 2003, Al Ain, United Arab Emirates - előadás
- Early experiences with minimal invasive two-incision total hip replacement
International Postdgraduate Educational Course, National Institute of Rheumatology
27th October 2003, Budapest, Hungary – előadás
- Surgical treatment for deep lesions of weight bearing surfaces – 11 years clinical experiences of the mosaicplasty technique
2nd October 2003, Sevilla, Spain – előadás
- Mosaicplasty – Articular cartilage:
Prevention and treatment, International Symposium
20-21 November, 2003, Barcelona, Spain – előadás
- Experimental background and 10 years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
SICOT/SIROT Second Annual International Conference, September 10-13, 2003, Cairo, Egypt – előadás
- Experimental background and 10 years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
SICOT/SIROT Second Annual International Conference, September 10-13, 2003, Cairo, Egypt – előadás
- Surgical treatment for deep lesions of weight bearing surfaces – 11 years clinical experiences of the mosaicplasty technique.
Matrixassisted Chondrocyte Transplantation – International Cartilage Symposium
January, 24th, 2004, Bad Gastein, Austria – előadás
- Mosaikplastik. Der biologische Gelenkersatz
International Cartilage Symposium
January 24th 2004, Rosenheim, Germany – előadás
- Minimal invasive hip replacement – early experiences with 150 two incision implantations
International Instructional Course
28th-29th January 2004, Budapest, Hungary – előadás, kadaver demonstráció
- Current concept of cartilage repair – 11th February 2004, Al Jazeera Hospital, Abu Dhabi, United Arab Emirates – előadás
- Articular cartilage injury in the athlete - Treatment options in 2004: experimental and twelwe years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
Instructional Course #481; 71st Annual Meeting, American Academy of Orthopaedic Surgeons
March 10-14 2004, San Francisco, California – előadás
- Surgical treatment for deep lesions of weight bearing surfaces of the talus – 11 years clinical experiences of the mosaicplasty technique.
American Orthopaedic Foot and Ankle Society
17th Annual Meeting, March 13th 2004, San Francisco, California – előadás
- La mosaicoplastica – Update 2004.
3rd Advanced International Course of Knee Surgery
March 26-27 2004, Milan, Italy – előadás
- Clinical experiences with PolyActive filling. International Cartilage Repair Symposium
15th March 2004, Bilthoven, Netherlands - előadás
- The relationship between the in vivo measured stiffness and the histological stage of degeneration of human knee articular cartilage.
5th Symposium of International Cartilage Repair Society
May 26-29 2004, Gent, Belgium – előadás
- Experimental background and 12 years clinical experiences with mosaicplasty.
2nd International Cartilage Repair Symposium.
2nd June 2004, Lublin, Poland - előadás
- Early experiences with minimal invasive two incision hip replacement.
Central European Orthopaedic Congress.
9th-12th June, 2004, Prague, Czeh Republic - előadás
- Preliminary results of 180 minimal invasive two incision hip replacements.
International Hip Replacement Course.
16th-17th June, 2004, Paris, France - előadás
- Early experiences of minimal invasive total knee replacements.
International Knee Replacement Course.
21st -22nd July, 2004, Budapest, Hungary - előadás
- Experimental background and twelwe years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty.
International Cartilage Repair Course.
30th July, 2004, Salzburg, Austria - előadás
- Minimal invasive hip replacement – the two incision technique.
Postgraduate Course.
9th September, 2004, Brussels, Belgium - előadás
- Mosaikplastik am Knie- und Sprunggelenk.
7. Wiener Arthroskopietage.
16-18. September, 2004, Vienna, Austria - előadás
- Current concept of cartilage repair.
Postgraduate Course of Sharjah American University.
28th September, 2004, Sharjah, United Arab Emirates - előadás
- Minimal invasive hip and knee replacement.
Postgraduate Course of Sharjah American University.
28th September, 2004, Sharjah, United Arab Emirates - előadás
- Early experiences with minimal invasive total knee replacement.
International Postgraduate Course
6-7 October, 2004, Budapest, Hungary - előadás
- Experimental background and twelwe years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty.
2nd Baltic Congress of Traumatology and Orthopaedics
14-16 October, 2004, Riga, Latvia - előadás
- Minimal invasive hip replacement – preliminary experiences with 230 cases by the two incision technique.

EFFORT Forum on the 89th International Congress of the Italian Orthopaedic and Trauma Society
24-28. October, 2004, Naples, Italy - előadás
- Minimal invasive hip and total knee replacement – preliminary results of 250 THR and 21 TKR.
Postgraduate course organized by the Zimmer Institute
17-19. November, Paris, France - előadás
- Minimal invasive hip and total knee replacement – preliminary results of 250 THR and 21 TKR.
Postgraduate educational course in Bratislava Medical School
23rd November 2004, Bratislava, Slovakia - előadás
- Minimal invasive hip replacement – preliminary experiences with 260 cases by the two incision technique.
Postgraduate educational course organized by the Al Ain Medical School
11th January 2005, Al Ain, UAE - előadás
- Minimal invasive hip replacement – preliminary experiences with 260 cases by the two incision technique.
International postgraduate educational course organized by the Zimmer Institute
27th January 2005, Budapest, Hungary – előadás és kadaverdemonstráció
- Minimal invasive total knee and hip replacement – Cervenansky Days
International Orthopaedic Congress of Slovakien Orthopaedic Society
28th-29th January 2005, Bratislava, Slovakia – előadás
- Minimal invasive hip replacement – preliminary experiences with 300 cases by the two incision technique.
72nd Annual Meeting of American Academy of Orthopaedic Surgeons
23rd – 26th February 2005, Washington DC, USA – előadás
- ACL reconstruction and ACL revision – current concept review in 2005.
6th Tawam Orthopaedic Congress
16th March 2005, Al Ain, United Arab Emirates – előadás
- Cartilage repair in the knee – current concept review in 2005.
6th Tawam Orthopaedic Congress
16th March 2005, Al Ain, United Arab Emirates – előadás
- Ankle arthroscopy and cartilage repair – current concept review in 2005.
6th Tawam Orthopaedic Congress
16th March 2005, Al Ain, United Arab Emirates – előadás
- Hip and elbow arthroscopy and cartilage repair – current concept review in 2005.
6th Tawam Orthopaedic Congress
16th March 2005, Al Ain, United Arab Emirates – előadás
- Minimal invasive total knee and hip replacement.
Postgraduate educational course of the Al Qassimi Hospital
23rd March 2005, Sharjah, United Arab Emirates – előadás
- Treatment of osteochondral defects of the talus by mosaicplasty technique – basic science and 13 years clinical experiences.
Instructional Course of the 5th Biennial Congress of ISAKOS
3-7 April 2005, Hollywood, Florida – előadás
- Minimal invasive hip replacement by the two-incision technique – experiences of 321 implantations.
International Postgraduate Course
15th April 2005, Bucharest, Romania – előadás
- Early experiences with quadriceps sparing minimal invasive total knee replacement.
International Postgraduate Course
15th April 2005, Bucharest, Romania – előadás
- Cartilage repair in the ankle joint.
Suisse Foot and Ankle Society Annual Meeting 2005.
21st-22nd April 2005, Basel, Switzerland – előadás
- Minimal invasive total hip replacement by the two-incision technique.
International Congress of the Asturian Orthopaedic and Trauma Society
20th and 21st May 2005, Oviedo, Spain – előadás
- Experimental background and 13 years clinical experiences with autologous osteochondral mosiacplasty
3rd International Cartilage Symposium organized by the Steadman-Hawkins Institute
4th-6th August 2005, Vail Colorado – előadás
- Technique of mosaicplasty
3rd International Cartilage Symposium organized by the Steadman-Hawkins Institute
4th-6th August 2005, Vail Colorado – sebészeti bemutató
- Experimental background and 13 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
International Cartilage Repair Society Surgical Skill Course 2005
29th September – 1st October 2005, Vienna, Austria – előadás
- Mosaicplasty: technique, pearls and pitfalls.
International Cartilage Repair Society Surgical Skill Course 2005
29th September – 1st October 2005, Vienna, Austria – kadaver demonstráció
- Minimal invasive two-incision hip replacement: clinical experiences of 400 implantations.
Proven solutions and new concepts in hip surgery – international hip replacement symposium
8th October 2005, Luxemburg – előadás
- Minimal invasive total knee replacement: the quadriceps sparing technique.
Zimmer Institute – postgraduate course
28th-29th October 2005, Vienna, Austria – előadás
- Minimal invasive total knee replacement: the quadriceps sparing technique.
Zimmer Institute – postgraduate course
28th-29th October 2005, Vienna, Austria – kadaver demonstráció
- Future directions of autologous osteochondral grafting
American Orthopedic Society for Sports Medicine, Think Tank Conference, Torrey Pines, La Jolla, California
January 8th 2006 – előadás
- Experimental background and 14 years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
International Cartilage Repair Society 6th Symposium
San Diego, California, USA, 9th-11th January 2006 – előadás
- Minimal invasive total knee replacement.
International postgraduate educational course organized by the Zimmer Institute
26th January 2005, Budapest, Hungary – előadás
- Minimal invasive hip and knee arthroplasty – postgraduate educational conference of the Al Qasimi Hospital
Sharjah, United Arab Emirates, 25th February 2006 – előadás
- Treatment of failed OCD lesions of the talus: experimental background and 14 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty
73rd Annual Meeting of American Academy of Orthopaedic Surgeons, Foot and Ankle Specialty Day, Chicago, Illinois
25th March 2006 – előadás
- Mosaicplasty: long term results of knee and ankle implantations
Experimental background and 14 years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty. 9. GOTS-Treffen
Zürs am Arlberg, Austria, 30th March-2nd April 2006 – előadás
- Experimental background and 14 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty
6th International Congress of the Greek Sportsmedicine Society
12th-14th May, 2006, Thessaloniki, Greece – előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty: 14 years experiences
6th Central European Orthopaedic Congress
31st May-3rd June, 2006, Graz, Austria – előadás
- Minimal invasive total hip replacement: 2 years follow up of 350 cases
6th Central European Orthopaedic Congress
31st May-3rd June, 2006, Graz, Austria – előadás
- Mosaicplasty: long term results of knee and ankle implantations
Experimental background and 14 years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty. International Postgraduate Educational Course
15th June 2006, Sharjah, United Arab Emirates - előadás
- Minimal invasive total knee replacement. International
Postgraduate Educational Course organized by the Zimmer Institute
21st June 2006, Budapest, Hungary – előadás
- Minimal invasive hip and knee arthroplasty. 29th August 2006
Postgraduate Educational Conference of the Tawam Hospital, Al Ain, United Arab Emirates – előadás
- Mosaicplasty: long term results of knee and ankle implantations
Experimental background and 14 years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty. Vienna Arthroscopy Course
15th-16th September 2006, Vienna, Austria – előadás
- Minimal invasive total knee replacement. International
Postgraduate Educational Course organized by the Zimmer Institute
21st June 2006, Budapest, Hungary – előadás
- Osteotomies around the knee
Postgraduate Educational Course of the Semmelweis Medical School
5th October 2006, Budapest, Hungary – előadás
- Ligament surgeries of the knee
Postgraduate Educational Course of the Semmelweis Medical School
5th October 2006, Budapest, Hungary – előadás
- Cartilage repair update 2006
Postgraduate Educational Course of the Semmelweis Medical School
5th October 2006, Budapest, Hungary – előadás
- Modified mini midvastus and quadriceps sparing approaches for total knee replacement.
National Congress of Romanian Orthopaedic Society
25th-27th October 2006, Kolozsvár, Romania – előadás
- Minimal invasive total hip replacement – 3.5 years experiences with two-incision technique.
National Congress of Romanian Orthopaedic Society
25th-27th October 2006, Kolozsvár, Romania – előadás
- Experimental background and 14 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty
Memorial Lecture, Krompecher István International Symposium of Debrecen Medical School
7th November 2006, Debrecen, Hungary – előadás
- Experimental back ground and 15 yrs clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
4th International Marburg Symposium of Orthopedics und Orthopedic Surgery
2nd - 3rd March 2007, Marburg, Germany – előadás
- Experimental back ground and 15 yrs clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty
11th GCC Orthopaedic Association Conference
14th-16th March 2007, Kuwait City, Kuwait – előadás
- Current concept of cartilage repair therapeutical algorythm in 2007
11th GCC Orthopaedic Association Conference
14th-16th March 2007, Kuwait City, Kuwait – előadás
- Minimal invasive total knee replacement
11th GCC Orthopaedic Association Conference
14th-16th March 2007, Kuwait City, Kuwait – előadás
- Minimal invasive total hip replacement
11th GCC Orthopaedic Association Conference
14th-16th March 2007, Kuwait City, Kuwait – előadás
- Current concept of ACL reconstruction and revision
2007. International Sportsmedicine Symposium of the Turkish Arthroscopic and Sportsmedicine Associations
25th – 28th April 2007, Antalya, Turkey – előadás
- Experimental background and 15 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
International Sportsmedicine Symposium of the Turkish Arthroscopic and Sportsmedicine Associations
25th – 28th April 2007, Antalya, Turkey – előadás
- Ligament surgeries and osteotomies around the knee.
Postgraduate Educational Course of the Al Qasimi Hospital
9th May 2007, Sharjah, United Arab Emirates – előadás
- What is the evidence? - Experimental background and 15 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
6th Biennial Congress of International Congress of Arthroscopy, Knee Surgery and Orthopaedic Sports Medicine
27th – 31st May 2007, Florence, Italy – előadás
- Anterior cruciate ligament injuries in the childhood and adolescent period.
“Pediatric knee symposium” organized by the Section of Pediatric Orthopaedics of Turkish Society of Orthopaedics and Traumatology
15th – 16th June 2007, Istambul, Turkey – előadás
- Chondral lesions, osteochondral fractures in childhood and juvenile osteochondritis dissecans.
“Pediatric knee symposium” organized by the Section of Pediatric Orthopaedics of Turkish Society of Orthopaedics and Traumatology
15th – 16th June 2007, Istambul, Turkey – előadás
- Rehabilitation aspects of autologous osteochondral transplantation.
ICRS Rehabilitation Consensus Meeting.
29th June – 1st July 2007, Zürich, Svájc – előadás
- Revision arthroplasty of 52 malaligned total knee using the LCCK NexGen system.
10th Jubilee Congress of the Bulgarian Orthopaedic and Trauma Association
17-21 October 2007, Borovec, Bulgaria- előadás
- General viewpoints of total knee revisions.
10th Jubilee Congress of the Bulgarian Orthopaedic and Trauma Association
17-21 October 2007, Borovec, Bulgaria - előadás
- Experimental background and 15 yrs clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty.
12th Congress of the Romanian Orthopaedic and Trauma Society
17th-19th 2007, Tirgu Mures, Romania - előadás
- General viewpoints of total knee revisions.
12th Congress of the Romanian Orthopaedic and Trauma Society
17th-19th October 2007, Tirgu Mures, Romania - előadás
- Current concept of cartilage repair.
16th International Congress of the European Association of Tissue Banks.
17th-19th October 2007, Budapest, Hungary – előadás
- Experimental background and 15 yrs clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty.
Seminar series of muskuloskeletal system.
2nd-3rd November 2007, Athen, Greece – előadás
- Minimal invasive total knee replacement.
International Knee Symposium.
14th-15th October 2007, Varna, Bulgaria – előadás
- Current concept of cartilage repair.
International Knee Symposium.
14th-15th October 2007, Varna, Bulgaria – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction: technique and early experiences.
International Knee Symposium.
14th-15th October 2007, Varna, Bulgaria – előadás
- New advances in cartilage repair.
International Cartilage Symposium, Al Qasimi Hospital
Sharjah, United Arab Emirates, 6th November, 2007 – előadás
- Minimal invasive total knee replacement.
International Knee Symposium. Mafraq Hospital
Abu Dhabi, United Arab Emirates, 13th December 2007 – előadás
- Experimental background and 15 yrs clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty.
Postgraduate educational lecture for the Heidelberg Medical School
17th December, 2007, Heidelberg, Germany – előadás
- Current concept of ACL reconstruction and revision.
Postgraduate educational lecture in the Al Qasimi Hospital
Sharjah, United Arab Emirates, 6th February 2008 – előadás
- Experimental background and 16 yrs clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty.
110th Congress of the Central Japan Orthopaedic Association
11th-12th April 2008, Otsu, Japan - előadás
- Five years experiences of minimally invasive total knee arthroplasty.
110th Congress of the Central Japan Orthopaedic Association
11th-12th April 2008, Otsu, Japan – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction – rationale, technique and early results.
Instructional Course of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
17th-18th April, 2008, Budapest, Hungary – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction.
Instructional Course of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
17th-18th April, 2008, Budapest, Hungary – bemutató műtét
- Experimental background and 16 years clinical experiences with mosaicplasty.
Instructional Course of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
17th-18th April, 2008, Budapest, Hungary – előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty.
Course of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
17th-18th April, 2008, Budapest, Hungary – bemutató műtét
- Minimal invasive total hip replacement.
International Knee Symposium organized by the Abu Dhabi Orthopaedic Club. Hotel Beach Rotana
Abu Dhabi, United Arab Emirates, 29th April 2008 – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction: technique and early experiences.
International Knee Symposium organized by the Abu Dhabi Orthopaedic Club. Hotel Beach Rotana
Abu Dhabi, United Arab Emirates, 29th April 2008 – előadás
- New advances in cartilage repair.
International Knee Symposium organized by the Abu Dhabi Orthopaedic Club. Hotel Beach Rotana
Abu Dhabi, United Arab Emirates, 29th April 2008 – előadás
- Quadriceps sparing versus mini midvastus approach in total knee replacement.
International Knee Symposium organized by the Abu Dhabi Orthopaedic Club. Hotel Beach Rotana
Abu Dhabi, United Arab Emirates, 29th April 2008 – előadás
- Osteochondral fractures.
Instructional Course Lecture, 9th EFORT Congress
30th May-2nd June, 2008, Nice, France – előadás
- ACL injury in childhood.
International Sportsmedicine Symposium
6th – 8th June, 2008, Istambul, Turkey - előadás
- Cartilage repair update 2008.
International Sportsmedicine Symposium
6th – 8th June, 2008, Istambul, Turkey – előadás
- Current concept of total knee replacement.
Postgraduate Educational Course, Al Qasimi Hospital
Sharjah, United Arab Emirates, 30th August, 2008 – előadás
- ACL injury in childhood.
International Sportsmedicine Symposium organized by the Greek Arthroscopy Society
13th-14th December, 2008, Thessaloniki, Greece – előadás
- Experimental background and 16 years clinical experiences of mosaicplasty.
International Sportsmedicine Symposium organized by the Greek Arthroscopy Society
13th-14th December, 2008, Thessaloniki, Greece – előadás
- Autologous osteochondal mosaicplasty – rationale, technique, clinical results.
International Meeting for Unicondylar Knee Arthroplasty
4th-6th February, Maasticht, The Netherlands – előadás
- Experimental background and 17 years clinical experiences of mosaicplasty.
Postgraduate Educational Course of the Bahrain Defence Force Hospital
18th February, 2009, Al Rifa, Bahrein – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction – experimental background, technique and early results.
Postgraduate Educational Course of the Bahrain Defence Force Hospital
18th February, 2009, Al Rifa, Bahrein – előadás
- Current concept of cartilage repair.
International Cartilage Symposium
28th March, 2009, Geneve, Switzerland – előadás
- Current concept of total hip replacement.
Postgraduate Educational Course, Al Qasimi Hospital
Sharjah, United Arab Emirates, 7th April, 2009 – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction – rationale, technique and early results.
Instructional Course of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
17th-18th April, 2009, Budapest, Hungary – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction.
Instructional Course of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
17th-18th April, 2009, Budapest, Hungary – bemutató műtét
- Experimental background and 16 years clinical experiences with mosaicplasty.
Instructional Course of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
17th-18th April, 2009, Budapest, Hungary – előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty.
Course of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
17th-18th April, 2009, Budapest, Hungary – bemutató műtét
- Minimal invasive total knee replacement – modified midvastus approach versus quadriceps sparing technique.
Postgraduate Educational Course of the University of Tirgu Mures
8th May, 2009, Marosvásárhely, Románia – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction – experimental background, technique and early results.
Postgraduate Educational Course of the University of Tirgu Mures
8th May, 2009, Marosvásárhely, Románia – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction.
Postgraduate Educational Course of the University of Tirgu Mures
8th May, 2009, Marosvásárhely, Románia – bemutató műtét
- Minimal invasive total knee replacement.
Postgraduate Educational Course of the University of Tirgu Mures
8th May, 2009, Marosvásárhely, Románia – bemutató műtét
- Experimental background and 17 years clinical experiences of mosaicplasty.
Postgraduate Educational Course of the University of Tirgu Mures
8th May, 2009, Marosvásárhely, Románia – előadás
- Experimental background and 17 years clinical experiences of mosaicplasty.
8th World Congress of the International Cartilage Repair Society
23rd-26th May, 2009, Miami, Florida – előadás
- Experimental background and 17 years clinical experiences of mosaicplasty.
24th Congress of the European Federation of Orthopaedic and Trauma Societies
3rd-6th June, 2009, Vienna, Austria – előadás
- ACL reconstruction in childhood and adolsecent age.
14th International Congress of Hungarian Society of Pediatric Surgery
10th-12th September, 2009, Balatonfüred, Hungary – előadás
- Osteochondritis dissecans in premature patients.
14th International Congress of Hungarian Society of Pediatric Surgery
10th-12th September, 2009, Balatonfüred, Hungary – előadás
- Experimental background of autologous osteochondral mosaicplasty.
The Prague International Arthroscopy Symposium of Cartilage Surgery
17th-19th Sepetember, 2009, Prague, Czech Republic – előadás
- 17 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
The Prague International Arthroscopy Symposium of Cartilage Surgery
17th-19th Sepetember, 2009, Prague, Czech Republic – előadás
- Understanding the science of cartilage repair.
8th Congress of Indian Arthroscopy Association
1st-3rd October, 2009, Ahmedabad, India - előadás
- Mosaicplasty.
Workshop during the 8th Congress of Indian Arthroscopy Association
1st-3rd October, 2009, Ahmedabad, India – előadás, kadaver demonstráció
- Experimental baclground and 17 years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
8th Congress of Indian Arthroscopy Association
1st-3rd October, 2009, Ahmedabad, India – előadás
- Revision total hip arthroplasty: Why primary hips fail?
Hip Revision Masterclass Instructional Course organized by the Zimmer Institute on 8-9 October, 2009, Budapest, Hungary – előadás
- Clinical results of the ZMR stem implantation for revision hip arthroplasty.
Hip Revision Masterclass Instructional Course organized by the Zimmer Institute on 8-9 October, 2009, Budapest, Hungary – előadás
- ACL reconstruction in childhood – technique and clinical results.
Postgraduate Educational Course of the Bahrain Defence Force Hospital
11th November, 2009, Al Rifa, Bahrein – előadás
- Minimal invasive total knee replacement – QS technique and modified midvastus approach.
Postgraduate Educational Course of the Bahrain Defence Force Hospital
11th November, 2009, Al Rifa, Bahrein – előadás
- Entwicklung der Mosaikplastik und aktuelle Indikationstellung.
27. Berliner Arthroskopiesymposium.
14-17. Januar 2010, Oberwiesenthal – előadás
- Basic science of cartilage repair and experimental background of autologous osteochondral mosaicplasty.
International Seminar on Cartilage Repair
19-20. February 2010, Thessaloniki, Greece – előadás
- 18 years clicial experiences with mosaicplasty.
International Seminar on Cartilage Repair
19-20. February 2010, Thessaloniki, Greece – előadás
- Current Controversies: Cartilage Repair – When and How You Should Mosaicplasty?
2010 Annual Meeting of American Academy of Orthopaedic Surgeons, American Foot and Ankle Society Specialty Day
13th Marc, 2010, New Orleans, Lousiana – előadás
- Experimental background of autologous osteochondral mosaicplasty.
13th Brazilian Congress of Knee Surgery
25th-27th March 2010, Recife, Brazília – előadás
- Treatment of osteochondritis dissecans: 18-years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
13th Brazilian Congress of Knee Surgery
25th-27th March 2010, Recife, Brazília – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction: rationale, technique and clinical experiences.
13th Brazilian Congress of Knee Surgery
25th-27th March 2010, Recife, Brazília – előadás
- Minimal invasive total knee replacement: QS technique versus mini midvastus approach.
13th Brazilian Congress of Knee Surgery
25th-27th March 2010, Recife, Brazília – előadás
- ACL injury in young patients.
13th Brazilian Congress of Knee Surgery
25th-27th March 2010, Recife, Brazília – előadás
- Experimental background and 18-years clinical experiences in autologous osteochondral mosaicplasty.
International Symposium of the Maltese Orthopaedic Association
6th-7th May 2010, La Valetta, Malta – előadás
- Autologous osteochondral mosaicplasty of the talus.
International Symposium of the Maltese Orthopaedic Association
6th-7th May 2010, La Valetta, Malta – bemutató műtét
- Double-bundle ACL reconstruction: rationale, technique and clinical experiences.
International Symposium of the Maltese Orthopaedic Association
6th-7th May 2010, La Valetta, Malta – előadás
- Arthroscopic surgeries outside the knee.
Postgraduate educational course of the Bahrain Defense Force Hospital
25th May 2010, Manama, Bahrein – előadás
- Technique and results in of the mosaicplasty in the ankle joint: 18 years results of mosaicplasty in the treatment of talar OCD defects.
27th AGA Congress, 9th-11th September, Vienna, Austria – előadás
- New material technology from the labs of Universtity Cambridge and MIT – early results of Chondromimetics in the human practice.
International Congress of the Cartilage Repair Society
25th-27th September 2010, Sitges, Spain – előadás
- Experimental background and 18 years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty.
International Congress of the Slovakien Orthopaedic Society
21st-22nd October 2010, Kosice, Slovakia – előadás
- Revision hip arthroplasty: clinical experiences with the ZMR stem.
International Congress of the Slovakien Orthopaedic Society
21st-22nd October 2010, Kosice, Slovakia – előadás
- New material technology from the labs of Universtity Cambridge and MIT – early results of Chondromimetics in the human practice.
International Congress of the German Orthopaedic and Trauma Society
27th-29th October 2010, Berlin, Germany – előadás
- Minimal invasive total knee replacement: QS technique versus mini midvastus approach.
Postgraduate educational course of the Bahrain Defense Force Hospital
1st December 2010, Manama, Bahrein – előadás
- New material technology from the labs of Universtity Cambridge and MIT – early results of Chondromimetics in the human practice.
International Congress of the Cartilage Repair Society
18th March 2011, Madrid, Spain – előadás
- Experimental background and 19 years clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty – hip application.
International Congress of the Chehz Orthopaedic Society
24th-25th March 2011, Lazne Belohrad, Chehz Republic – előadás
- Miniaml invasive total hip replacement. International Congress of the Chehz Orthopaedic Society, 24th-25th March 2011, Lazne Belohrad, Chehz Republic – előadás
- Chondromimetic: biphasic biodegradable scaffold – first in man application in clinical practice.
XXVI Jornada Nacional de Ortopedia, 56 Reunion Annual
27 April to 1 May 2011, Veracruz, Mexico – előadás
- Double-bundle ACL reconstruction – rationale, technique, results. XXVI Jornada Nacional de Ortopedia, 56 Reunion Anual, 27 April to 1 May 2011, Veracruz, Mexico – előadás
- Experimental background and 19-years clinical experiences of autologous osteochondral mosaicplasty.
XXVI Jornada Nacional de Ortopedia, 56 Reunion Annual
27 April to 1 May 2011, Veracruz, Mexico – előadás
- Current concept of cartilage repair - new perspectives with biodegradable scaffolds.
XXIX Congreso de la Asociacion Espanola de Artroscopia
4-6 May 2011, Santa Cruz de Tenerife, Spain – előadás
- A single centre study to confirm the safety and early outcomes with ChondroMimetic in the treatment of osteochondral defects of the knee.
XXIX Congreso de la Asociacion Espanola de Artroscopia
4-6 May 2011, Santa Cruz de Tenerife, Spain – előadás
- Osteochondral plug implantation.
12th EFORT Congress
Copenhagen, Denmark, 1-4 June 2011 – előadás
- Novel biphasic, biodegradable scaffold in cartilage repair.
12th EFORT Congress
Copenhagen, Denmark, 1-4 June 2011 – előadás
- Arthroscopy outside the knee.
Postgraduate educational course of the Bahrain Defense Force Hospital
28th June 2011, Manama, Bahrein – előadás
- Experimental background and 19 years clinical experiences of autologos osteochondral mosaicplasty.
International Congress of the Serbian Arthroscopy Society
17th September 2011, Palic, Serbia – előadás
- Long term results of mosaicplasty.
International Congress of the German Orthopadic and Trauma Societies
25th-29th October 2011, Berlin, Germany – előadás
- Recent innovations in cartilage repair.
International Congress of the German Orthopadic and Trauma Societies
25th-29th October 2011, Berlin, Germany – előadás
- Current concept of foot surgery.
Postgraduate educational course of the Bahrain Defense Force Hospital
25th November 2011, Manama, Bahrein – előadás
- Mosaicplasty for the treatment of talar osteochondral lesions.
International Congress on Cartilage Repair of the Ankle
9th-10th March, 2012, Dublin, Ireland - előadás
- Experimental background and 20 years clinical experiences of mosaicplasty.
IMUKA 2012 Current Concepts in Orthopaedic Pathology, Masterclass in Knees
28th-30th March 2012, Maastricht, The Netherlands – előadás
- Current concept of cartilage repair - new perspectives with biodegradable scaffolds.
57th Annual Meeting of Mexican Orthopaedic Association
27th April - 1st May, 2012, Mexico City, Mexico – előadás
- Experimental background and clinical results of fresh osteochondral allograft transplantation.
57th Annual Meeting of Mexican Orthopaedic Association
27th April - 1st May, 2012, Mexico City, Mexico – előadás
- Technique and clinical results of patellofemoral osteotomies.
57th Annual Meeting of Mexican Orthopaedic Association
27th April - 1st May, 2012, Mexico City, Mexico – előadás
- Experimental background and 20 years clinical experiences of mosaicplasty.
57th Annual Meeting of Mexican Orthopaedic Association
27th April - 1st May, 2012, Mexico City, Mexico – előadás
- Therapeutical algorythm for traumatic knee dislocation.
13th EFORT Congress
23rd -26th May, 2012, Berlin, Germany – előadás
- Clinical results of surgical treatment of traumatic knee dislocation in athlete population.
13th EFORT Congress
23rd -26th May, 2012, Berlin, Germany – előadás
- Rationale, technique and clinical results of patellofemoral osteotomies.
Postgraduate educational course of the Bahrain Defense Force Hospital
27th June 2012, Manama, Bahrein – előadás
Supplementumok:
- Rahmeh, H. – Udvarhelyi, I. – Bodó, L. – Pap, K. – Hangody, L.: Szalagegyensúly primér térdprotézis beültetésnél. Magyar Ortopédia Traumatológia 52: Supplementum: 8-9., 2009
- Bodó, L. – Hangody, L. – Jórász, Zs. – Szily, T.: Az elülső keresztszalagpótlás kiterjesztett indikációs területe. Magyar Ortopédia Traumatológia 52: Supplementum: 9-10., 2009
- Vásárhelyi, G. – Hangody, L. – Kárpáti, Z. – Kollár, R.: Viscosupplementatio szerepe arthroscopián átesett betegek rehabilitációjában. Magyar Ortopédia Traumatológia 52: Supplementum: 9-10., 2009
- Kollár, R. – Pantó, T. – Hangody, L.: Tízéves tapasztalatok a kötelező csecsemőkori csípőultrahang vizsgálattal. Magyar Ortopédia Traumatológia 52: Supplementum: 11-12., 2009
- Jórász, Zs. – Hangody, L. – Szigeti, I. – Vásárhelyi, G. – Bodó, L. – Nagy, Gy.: Elülső keresztszalag sérülések ellátási stratégiája nyitott physissel rendelkező betegeknél. Magyar Ortopédia Traumatológia 52: Supplementum: 12-13., 2009
- Hangody, L. – Tácsik, B.: Implantátumválasztás és preoperatív tervezés szempontjai kiterjedt vápa és szár destrukcióval járó csípőprotézis revíziós műtétek során. Magyar Ortopédia Traumatológia 52: Supplementum: 16-17., 2009
- Hangody, L. – Tóth, F. : Implantátumválasztás, komponens rotáció, szalagegyensúly beállítás összehangolása súlyos primer térdízületi deformitás protetizálása során. Magyar Ortopédia Traumatológia 52: Supplementum: 17-18., 2009
- Hangody, L. – Kish, G. – Koreny, T. – Hangody, L., R. – Módis, L.: Cartilage tissue repair: autologous oszteochondral mosaicplasty. Chapter in Archer, C. – Ralphs, J.:Regenerative medicine and biomaterials for the repair of connective tissues. Woodhead Publishing Ltd. Oxford-Cambridge-New Delhi 2010 pp. 201-227
- Vásárhelyi, G. – Hangody, L. – Bodó, G. – Módis, L.: Mosaicplasty on horses: examination of donor site refilling, cartilage rebuilding and graft survival. Knee Surg Sports Traumatol Arthrosc 18(Suppl):S77-82, 2010 IF: 1.674
- Baló, E. – Kocsis, K. – Hangody, L. – Vásárhelyi, G. – Szűcs, A. – Domaraczki, O.: Az új fejlesztésű Sanat Swing típusú total felszínpótló térdprotézis prospektív összehasonlító vizsgálatának korai eredményei. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 58, 2010
- Hangody, L. – Kárpáti, Z. – Vásárhelyi, G. – Szerb, I.: Az autolog chondrocyta implantatio klinikai tapasztalatai – hol tartunk ma? Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 70, 2010
- Hangody, L. – Vásárhelyi, G. – Tibay, Gy.: Fokális chondralis és osteochondralis defektusok pótlása kétfázisú, sejtmentes biodegradábilis vázszerkezettel – korai klinikai tapasztalatok a Chondromimetic implantátummal. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 69, 2010
- Hangody, L. – Kárpáti, Z.: Az autolog osteochondralis mozaikplasztika 18 éves klinikai tapasztalatai – hol tartunk ma? Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 70, 2010
- Hangody, L. – Vásárhelyi, G. – Baló, E.: Mozaikplasztika donorterületeinek kitöltése egyfázisú, sejtmentes biodegradábilis vázszerkezettel – korai klinikai tapasztalatok a PolyActive implantátummal. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 69, 2010
- Hangody, L. – Smuczer, T. – Németh, Gy. – Farkas, J.: Az új fejlesztésű Sanat Swing típusú total felszínpótló térdprotézissel szerzett korai tapasztalataink. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 58, 2010
- Hangody, L., R. – Baló, E. – Módis, L. – Hangody, L.: Friss osteochondralis allograftok beültetésével szerzett kísérletes és klinikai tapasztalataink. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 71, 2010
- Baló, E. – Bodó, L. – Hangody, Gy. – Rahmeh, H. – Hangody, L.: LCA sérülés és társsérülések ellátási lehetőségei osztályunkon. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 8, 2010
- Bodó, L. – Hangody, L. – Rahmeh, H. – Szily, T. – Baló, E. – Falk, Gy.: Térdízületi szalagpótláshoz tervezett szalagrögzítő implantátumaink tervezése során 3D rétegnyomtatás adta lehetőségek. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 14, 2010
- Pánics, G. – Vásárhelyi, G. – Rahmeh, H. – Domaraczki, O. – Szűcs, A. – Hangody, L.: A trombocita gazdag plazma felhasználásának irodalmi áttekintése és a készítménnyel szerzett korai tapasztalataink. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 34, 2010
- Udvarhelyi, I. – Hangody, L. – Tácsik, B.: Rekonstrukciós technikák kiterjedt destrukcióval járó szeptikus és aszeptikus revíziós térd artroplasztikák során. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 36, 2010
- Szerb, I. – Környei, J. – Balogh, I. – Hangody, L.: Középtávú tapasztalataink radiosynovectomiával. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 43, 2010
- Domaraczki, O. – Rahmeh, H. – Pantó, T. – Hangody, L.: Krónikus patella diszlokációk kezelése. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 44, 2010
- Duska, Zs. – Hangody, L. – Mészáros, M. – Horváth, M.: Különböző healing response terápiák utókezelési szempontjai. Magyar Traumatológia Ortopédia 53: 58-59, 2010
- Hangody, L. – Dobos, J. – Baló, E. – Pánics, G. – Hangody, L., R. – Berkes, I.: Clinical experiences with autologous osteochondral mosaicplasty in athletic population – a 17-years prospective multicenter study. American Journal of Sporstmedicine 38:1125-1133, 2010 IF: 3,821
- Salacz, T. – Hangody, L.: A térdízület arthroscopiája. Fejezet „Renner, A.: Traumatológiai témakörök - szalagsérülések” c. könyvében: 247-256, Kadix Press, 2010
- Hangody, L. – Salacz, T.: A térdízület dominánsan elülső instabilitásai. Fejezet „Renner, A.: Traumatológiai témakörök - szalagsérülések” c. könyvében: 257-282, Kadix Press, 2010
- Hangody, L. – Magyari, Z. – Salacz, T. – Vámos, G.. A térdízület dominánsan hátsó instabilitásai. Fejezet „Renner, A.: Traumatológiai témakörök - szalagsérülések” c. könyvében: 283-296, Kadix Press, 2010
- Szerb, I. – Hangody, L., R. – Vásárhelyi, G. – Bodó, L. – Hangody, L.: Az ízületi porcfelszín körülírt károsodásainak sebészeti kezelési lehetőségei. Orvosképzés 85: 189-196, 2010
- Udvarhelyi, I. – Bejek, Z. – Szendrői, M. – Gábor, A. – Hangody, L.: Új lehetőségek a csípő- és térdízületi endoprotetika fejlődésében – minimálinvazív technikák, navigáció, tribológia, hazai eredmények. Orvosképzés 85: 197- 208, 2010
- Szigeti, I. – Hangody, L. – Bodó, L. – Kocsis, K. – Hangody, Gy., M.: Az elülső keresztszalag-sérülés ellátásnak modern szemlélete. Orvosképzés 85: 225-232, 2010
- Hangody, L. – Vásárhelyi, G. – Hangody, L., R.: Osteochondral mosaicplasty. Chapter in „Brittberg, M. – Gersoff, W.: Cartilage surgery – an operative manual.” pp. 67-82, Elsevier Inc. 2010
- Baló, E. – Hangody, Gy., M. – Rahmeh, H. – Bodó, L. – Hangody, L.: Semitendinosus ínnal végzett egyköteges és kétköteges, négycsatornás elülső keresztszalagpótlással elért eredményeink prospektív összehasonlító vizsgálata. Biomechanica Hungarica. 3:13-21, 2011
- Hangody, L. – Berta, Á. – Vásárhelyi, G. – Tibay, G.: Current concept of cartilage repair - new perspectives with biodegradable scaffolds. Cuadernos Artroscopia 18:10-11, 2011
- Hangody, L. – Berta, Á. – Vásárhelyi, G. – Tibay, G. – van Breuseghem, I.: A single centre study to confirm the safety and early outcomes with ChondroMimetic in the treatment of osteochondral defects of the knee. Cuadernos Artroscopia 18:10-57-58, 2011
- Pánics, G. – Hangody, L., R. – Baló, E. – Vásárhelyi, G. – Gál, T. – Hangody, L.: Osteochondral autograft transplantation and mosaicplasty in the football athlete. Cartilage 3:1S: 255-305, 2012
- Bartha, L. – Hamann, D. – Pieper, J. – Péters, F. – Riesle, J. – Vajda, A. – Kaposi N., P. – Hangody, L. R. – Vásárhelyi, G. – Bodó, L. – van Blitterswijk, C. – de Wijn, J. – Kenyeres, A. – Módis, L. – Baló, E. – Hangody, L.: A clinical feasibility study to evaluate the safety and efficacy of PEOT/PBT implants for human donor site filling during mosaicplasty. European Journal of Orthopaedic Surgery and Traumatology Published online: 06 December 2011 Springer-Verlag DOI 10.1007/s00590-011-0907-6 IF: 0.146
- Hangody, L. – Baló, E.: Autologous osteochondral mosaicplasty. Fejezet „Sanchis-Alonso, V.: Anterior knee pain and patellar instability – second edition. Springer-Verlag London Ltd. 2011” című könyvében 483-497
- Hangody, L., R. – Baló, E. – Szűcs, A. – Vásárhelyi, G. – Módis, L. – Hangody, L.: Porcfelszínképzés friss osteochondralis allografttal. Magyar Traumatológia Ortopédia 55(1-2):27-38, 2012
- Berta, Á. – Hangody, L.: Osteochondral grafting. Fejezet „Brittberg, M. – Gobbi, A. – Imhoff, A. – Kon, E. – Madry, H.: Cartilage repair – clinical guidelines. DJO Publications 2012” című könyvében. pp. 33-48
- Hangody, L., R. – Gál, T. – Szűcs, A. – Vásárhelyi, G. – Tóth, F. – Módis, L. – Hangody, L.: Osteochondral allograft transplantation from a living donor. Arthroscopy 28 (8) 1180-1183, 2012 IF: 3.317