A pathologia általában a szervezetben zajló kóros folyamatok összességét jelenti, legyenek azok funkcionálisak (a szervezet egyes élettani tevékenységét illetőek) vagy morphologiaiak (azaz a szervek, szövetek vagy egyes sejtek alaki elváltozásait érintőek).
Előbbiek vizsgálata a klinika
laboratóriumok feladata, míg az utóbbiak tartoznak - hazánkban - a klasszikus értelemben vett pathologia tevékenységi rendszerébe.
A pathologia kezdetei a XIX. század közepére tehetők, amikor is a mikroszkópos vizsgálatok mind szélesebb körű alkalmazása során felfedezték minden élet alapját, a sejtet. Az első lépéseket a pathologia önállósulása felé azonban mégis a kórboncolások mind szélesebb körben történő alkalmazása jelentette. Ez volt a pathologia uralkodó eleme több mint 100 éven át.
A sebészet fejlődésével azonban egyre több szervet vagy szövetet távolítottak el a betegekből, melyek feldolgozása és értékelése szintén a pathologia és ezen belül a pathologus feladata. Ezek a mikroszkópos kórszövettani vizsgálatok jelentették és jelentik ma is a pathologus munkájának gerincét. Az ilyen vizsgálatok száma az elmúlt évtizedben világszerte tetemesen megemelkedett, hazánkban fővárosi viszonylatban legalább 50%-al. Ma már a különböző klinikai vizsgálatok során szinte valamennyi testüregből, szervből vagy szövetből lehet mintákat venni szövettani vizsgálatok céljára. Ezek eredménye perdöntő fontosságú a klinikai kivizsgálás, az esetleges belgyógyászati (gyógyszeres), sugárkezelés vagy műtéti beavatkozás elhatározásában. A pathologus ily módon tehát aktív részese lesz a betegek kivizsgálásának és az alkalmazandó kezelés meghatározásának is.
Az elmúlt 60 évben a klinikai vizsgálatoknak és a pathologiának fontos új eszköze fejlődött ki a cytológiai vizsgálatok elterjedésével. Ezeken belül különösen a nőgyógyászati és az aspirációs cytológiát kell kiemelnünk. Ma már a pathologus végzi igen vékony tű segítségével a legkülönbözőbb szervekből, szövetekből esetleg tesüregekből - esetenként ultrahang - vagy CT-vizsgálattal kiegészítve -- magát a mintavételt is. A pathologus ezáltal a betegellátásnak még inkább integráns részévé vált. Ezzel a módszerrel rövid időn belül igen nagy találati biztonsággal juthatunk helyes kórisméhez olyan esetekben is, amelyekben korábban csak hosszantartó kivizsgálás, esetleg műtéti beavatkozás vezetett csak eredményre.
Napjainkban tehát a pathologia szerepe és helye az orvostudományban felértékelődött. Egy amerikai pathologus írta 2000. januárjában, az új évezred kezdetén a világ egyik legfontosabb pathologiai szaklapjában, hogy "a pathologia a XX. században az orvostudomány koronaékszere volt és az kell hogy maradjon a XXI. században is. Ezen belül azonban folyamatos átrendeződés megy végbe. A három alapvető diagnosztikai tevékenység a kórboncolás, a kórszövettani vizsgálatok és a cytológiai vizsgálatok közül a vezető helyre került a cytológia, vele egy szinten vagy szorosan a nyomában vannak a kórszövettani vizsgálatok. Sajnálatos módon világszerte háttérbe szorultak a kórboncolások, pedig a napjaink egyik legfontosabb értékmérőjeként számon tartott minőségbiztosításnak és ellenőrzésnek végső és legbiztosabb módszere továbbra is a kórboncolás kell hogy maradjon.